Boldogság sziget

"Legyél önmagad, mert mindenki más már foglalt." Oscar Wilde

További idézeteket olvashattok különféle íróktól, különféle témákban.

Jó olvasást!

Részletek Popper Péter: Az önmagába térő ösvény című könyvéből

„Az Út tanulmányozása az Én tanulmányozása. Az       popper_peter.jpg
Én-t tanulmányozni annyit tesz, mint megfeledkezni
róla. Ha megfeledkezel az Énedről, megvilágosodsz.
A megvilágosodás azt jelenti, hogy eltűnt a válaszfal
az Éned és mások között.”
(Dógen mester)

„– Az eljövendő nemzedékben sok zavaros hitű törekvő
is lesz. Hogyan tudunk majd velük egymás
mellett élni?
– Osztozz velük a fényben, de ne osztozz velük a
karmájukban. Ha ugyanabban a szobában lennétek is
mind a ketten, gondolataid már ne legyenek ugyanott,
mint az övéi. Van egy szútra, amely ezt mondja:
»Habár követi a körülmények alakulását, természete
változatlan marad.«”
(Huj-Haj mester)

„A végső tanítás szabad, akkor miért tanulnád az eléréséhez
szükséges módokat?... Az ÚT mindenütt
jelenvaló, bárhol is legyél, miért kell akkor gyakorlat
és megvilágosodás? Ha azonban közted és az Út között
csak a legkisebb különbség is van, jobban el
vagy választva tőle, mint az ég a földtől.”
(Dógen mester)
-------------------------------------------------------------------------------------------------

E napkeleti utazásra közös útravalónak magunkkal vihetnénk Dighiti kószalai rádzsa egykori intelmét fiához:

Ne nézzed nagyon messziről,
Ne tekintsd meg nagyon közel,
Ha döntened kell bármiről,
Dighávu, édes gyermekem.
Harag nem old fel haragot,
Dighávu, szeretett fiam,
A szeretet mindent felold.
Annak oldó hatalma van.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

C. G. Jung lélektani magyarázata: Aki nevükön tudja nevezni a ' dolgokat, azé a hatalom. Lelki nyavalyáinkon is úgy leszünk úrrá, hogy nevükön merjük nevezni mindazt, ami elviselhetetlenül fáj, amit eltitkolunk  önmagunk előtt. Ezt hívjuk pszichoterápiának.

Pandit Lal társadalmi következtetése: Aki politikai hatalomra tart igényt, jól ügyeljen arra, hogy nevén merje nevezni mindazt, ami az emberi közösségekben és az emberek lelkében végbemegy. Aki megriad az igazság kimondásától, attól a hatalom is elvétetik.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Vörösmarty Mihály magyarázata: Nem véletlenül dolgoztam fel a régi legendát: A püspök hajója kiköt a tenger egyik elhagyott szigetén, hogy vizet vegyen fel. A püspök sétára indul a sziget belsejébe. Egyszer csak üvöltést hall:
– Legyen átkozott az Isten! Legyen átkozott az Isten!
Odasiet, hát egy öregember térdel, és az ég felé emelve arcát ordítja az átkot.
– Hát te mit művelsz? – kérdi a püspök elszörnyedve.
– Imádkozom. Egész nap csak imádkozom.
– Te szerencsétlen! Nem így kell imádkozni!
– Hanem hogyan?
– Azt kell mondanod: Legyen áldott az Isten! Amit te mondasz, az a kárhozatba visz.
Az öreg a lábához borult.
– Téged az Isten küldött, hogy megvilágosítsál.
Elindult a hajó, a fedélzeten a püspökkel. Egyszer csak rikoltást hall a messzeségbe tűnő sziget felől. Odanéz, hát a vén remete szalad a vízen, és kiáltozik:
– Várj meg, püspök, várj meg! Elfelejtettem, hogy mit kell mondani!
– Menj vissza nyugodtan – mondja megrendülten a főpap –, és mondd azt, amit eddig. Bár én tudnék így imádkozni.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

De a keleti ember lelke egy s másban mégis más, mint a nyugatié, merthogy a személyiség valóban társadalmi és történelmi produktum, ahogy a tudomány tanítja. Nem jobb, nem rosszabb, hanem más. De ez a különbség néha még izgalmas is lehet.
Rudyard Kipling összefoglalása: Mikor öt éve éltem Indiában, kétségbe voltam esve, hogy semmit sem értek a hinduk gondolkozásmódjából. Tíz év után úgy véltem, hogy kezdek valamit megérteni belőle. De most, hogy húsz éve élek közöttük, belátom, hogy valóban semmit sem értek abból, ahogy gondolkodnak.

Lao Ce összefoglalása: Az Ég hálója tágas, de senki sem kerüli ki.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

MILYEN AZ ÉLET EGY GYÓGYÍTÓ JÓGA ASHRAMBAN?

Napkelte előtt fölébred a stáb: a jógik, az orvosok, a szolgáló személyzet és a vendégek is. Mert az ashramban nem lehet nézelődni: velük kell élni. A stáb kivonul a közeli ligetbe a hajnal előtti derengésben. Leülnek. Elöl ül a vénséges vén swami, előtte kis terítő a földön, azon füstölők égnek. Némán várakozunk. Amikor fölkel a nap, a swami néhányszor megfúj egy rekedt hangú kagylókürtöt. Úgy szól, mint a zsinagógákban a sófár újév napján. A stáb halkan énekelni kezd. Szép, vontatott dallam. A nap sugarai pirosra festik a fák koronáját. Költői, nemde? Az ének elhallgat, és a stáb egyszerre zengetni kezdi a híres szót, amivel a világ elkezdődött:
OM. Ez valamilyen furcsa légzésgyakorlat is egyben, mély levegő beszívással kezdődik, majd hosszan, egy hangon zeng az OM, ami inkább AUM-nak hangzik, és elnyújtott, zárt ajakkal zümmögve fokozatosan elhal a reggeli csendben. Majd újra. Csend. És megint az OM. Jó fél órán át. Az ember lassan ellazul, szinte lebegni kezd, végtelen messzeségbe távolodik tőle minden, ami a hétköznapi élete. Istenem, merre is van Európa? Budapest? A lélek kiürül, átmossa az OM. Így kezdődik a nap.
Azután hányni megyünk. Az ashram szélén nagy vaskatlanokban melegszik a víz. Leguggolva teleisszuk magunkat meleg vízzel. Azután fölállunk, akkor még tovább tudunk inni. Jó másfél-két litert. S mikor már nagyon feszül a bögyünk, szépen kihányjuk.
Kezdetben a torokba ledugott ujjal is segíthetünk, erre néhány nap múlva
nincsen szükség, az ember hamar megtanul felszabadultan, könnyedén hányni. Kipucoljuk a gyomrunkból az ételmaradékokat. (Különben ez a reggeli hányás talán az egyetlen, ami a jógában India-szerte elterjedt. A hotelekben is hallani az árulkodó zajokat.)
A reggeli hányás része az úgynevezett „internal cleaning”-nek, a belső megtisztulásnak. Ez még további gyakorlatokkal folytatódik. Egy csőrös edényből meleg, enyhén sós vizet csurgatunk félrehajtott fejjel először a jobb, majd a bal orrlyukunkba. A másik likon folyatjuk ki. (Amíg itthon is csináltam, soha nem lettem náthás.) Hetente egyszer béltisztítás van: Sok-sok meleg vizet kell inni, a gyomorszáj behúzásával lepasszírozni
a belekbe. Az eredmény egy imponáló méretű, viharos hasmenés. Amikor
már csak tiszta víz csurog az emberből, abba lehet hagyni. Ekkor bekebelezünk egy nagy tál zsíros, sárga kását, és a hasmenés azonnal megszűnik. Ám aznap csak tiszta gyümölcslevet szabad inni.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Egy indiai ideg- és elmegyógyintézet kórtermének falán láttam az alábbi feliratot, a különböző vallások egyesített házi oltára fölött:

Figyelj csak! Ma van az a holnap, amitől tegnap annyira féltél!

Lehet, hogy ez az ember belső biztonságának egyszerű titka? Bizony, lehetséges. Ezért ez a két sor a „szíven ütő feliratok” című gyűjteményemben a legelső helyre került, megelőzve a halni készülők „télikertjének” bejáratánál olvasható szöveget, Werfel A megnemszületettek csillaga című regényében:

Az, ami vagy,
már jutalom és büntetés is
azért, ami vagy!

--------------------------------------------------------------------------------------------------

MEGMENT-E A HIT A FÉLELEMTŐL?
A hit szerencsére nem ment meg minket a félelemtől.
Mint ismeretes, nálunk nemigen tud mit kezdeni az ember a halál tényével, leginkább fél tőle, és igyekszik száműzni gondolatvilágából. Szató úr, a zen buddhista orvos ennél morózusabban nyilatkozott nálunk egy kongresszus szünetében, két szendvics között. Azt mondta:
– Nem tudok hinni egy olyan kultúrában, amelyik az élet három nagy kérdésére csak konvencionális hazugságokkal tud felelni. Ezek: a szexualitás, az agresszivitás és a halál. Ezért maradnak magukra lelkileg az önök haldokló betegei. Ámde Indiában beszámoltak egy olyan szorongásos depresszióról, amely főként ifjú embereket kerít a hatalmába, akkor, amikor megértik az újjászületés és a karma
tanát; azt, hogy semmi elől nem lehet meglógni, mert az ember cselekedeteinek következményei utána kúsznak egy új életbe is. Tehát nincs meg még az öngyilkosság kiskapujának reménykeltő lehetősége sem, amin keresztül az ember eliszkolhatna az elviselhetetlen helyzetek elől. Számukra a létezés tehát csapda, az öndetermináció kelepcéje. Ettől azután szorongani kezdenek és szomorúak lesznek.
Engem viszont illetlen vidámság kerített hatalmába. Hiába, ilyen az emberi lélek. Nyugaton azért félnek, mert meg kell halni. Keleten azért félnek, mert nem lehet meghalni. Mindegy, hogy mitől, de fél az ember.
Ezt a kérdést tudniillik, hogy milyen az emberi lélek, egyszer dr. Pető András filozófus-főorvos is feltette nekem. Látogatóba jött hozzá egy úr, két mankóval, nehezen araszolva. Amikor elment, Pető azt kérdezte:
– Elmondjam a történetét? Huszonhat éves korában szerelmi bánatában a vonat elé vetette magát. Mindkét lába ráment. Azóta megnősült, van két gyereke, fordítóként dolgozik, és nagyon boldog. Érted ezt, te pszichológus? Két lábbal nem kellett neki az élet. Nyomorékon imád élni. Hát ilyen az emberi lélek! – és akkorát nevetett, hogy majd kiesett a karosszékéből.
----------------------------------------------------------------------------------------------

 

 



 



 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 16
Heti: 23
Havi: 115
Össz.: 45 452

Látogatottság növelés
Oldal: További idézetek...
Boldogság sziget - © 2008 - 2019 - lelkiegyensuly.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »